Belső Wellness
Minden tudomány alapja a mérhetőség.
Ha pedig valami az egészségünket méri meg, az merőben ellentétben áll, az eddig ismertekkel.
A nyugati orvostudomány egyetlen óriási hozzáállásbeli különbséggel rendelkezik a keleti tanokkal szemben. Míg a nyugati orvostudomány a betegségeket keresi meg és kezeli a tüneteit bennünk, addig a keleti orvostudomány a bajok megállípítása után a testet és a szellemet egyszerre, a gyökereinél erősíti meg, és így a saját ellenálló-, öngyógyító képességünket használja fel a bajok legyőzésére.
Szerencsénk pedig óriási, mert mi mindekettővel találkozhatunk, csak rajtunk áll, hogy melyik módszer segítségével szállunk szembe a bajokkal.
Annak ellenére, hogy a nyugati orvostudomány képes már akár emberi szívet is átültetni, hogy olyan berendezések állnak a rendelkezésünkre, amik 100 éve még teljesen elképzelhetetlenek lettek volna, nem javult jelentősen az egészségben eltöltött éveink száma. SŐT!
Amerikában 1993-ban elkezdtek kutatni egy olyan módszer után, ami képes az emberekben kimutatni azt, hogy milyen távol vannak a betegségek kialakulásától. Ez azért fontos, mert például a szívinfarktus első jele 90%-ban az, hogy összeesünk és meghalunk. Ugye nem gondolja senki azt, hogy az abban a pillanatban alakult ki nálunk? Vagy például orvosi tény, hogy rákos sejtek mindenkiben vannak, már a születésünk pillanatában is. Az hogy mikorra alakul ki kimutatható és káros méretűre egy daganat, semmi mástól nem függ, csak az egészségben eltöltött éveink számától.
De itt van a lényeg, ami idáig nem volt diagnosztizálható tömegeknél. Mégpedig az EGÉSZSÉGÜNK.
Erre született meg egy Nobel-díjas mérési módszert alkalmazó technológia, ami az immunrendszerünk ellenállóképességét hivatott megmutatni fájdalommentesen, gyorsan, pontosan, vér és szövetvizsgálat nélkül.
A technológia elkezdett terjedni a világba, és immáron 50 országban, túl a 8 milliomodik mérésen látható, hogy mekkora szükség van az objektív mérhetőségre az egészségünket illetően.
Fejlettebb országokban ez már orvosi diagnosztikai műszer, nálunk még csak néhány magán praxisban található meg a berendezés, és természetesen a független üzletépítőknél.
Ha valaki megtudja 1500Ft-ért teste ellenálló képességét, akkor már tudatosan és kontroll alatt tehet azért, hogy megelőzően tegyen a betegségek ellen.
Erre tudunk olyan megoldásokat is kínálni, ami pénz visszafizetési garanciával képes javulást eredményezni. Ehhez a kontroll mérés természetesen ingyen jár a 3. hónapban.
Nem mellesleg az amerikai olimpiai csapat hivatalos támogatója is a cégünk és a termékeik, amik nem számítanak doppingszernek, de klinikilag igazoltan 17%-al emelik a teljesítő képességet.
Íme pedig kicsit bővebben, hogy mikre hatunk :
Az alapvető harc, ami dúl bennünk: Szabadgyökök
Az alapvető harc, ami dúl bennünk: Antioxidánsok
A Crohn-betegség és az antioxidánsok
A passzív dohányzás és az antioxidánsok
A prosztatarák és az antioxidánsok
Az izületi gyulladás és az antioxidánsok
Az antioxidánsok az Alzheimer-kór megelőzésében
Az antioxidánsok és perifériás artériás betegség (érelmeszesedés)
Az antioxidánsok lelassítják a diabeteszes idegkárosodást
Az antioxidánsok megmenthetik a szívrohamok áldozatait
Az antioxidánsok megóvnak a vesekárosodástól
Az antioxidánsok szerepe a hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásában
Az öregedés és az antioxidánsok
Hogyan védenek az antioxidáns anyagok